kismamáknak, kispapáknak, anyukáknak, apukáknak...és az egész családnak
Az oldal megtekintéséhez minimálisan 1024x768-as felbontás javasolt!


Jár a baba, jár

Mozgásfejlődés  vedonoblog.hu RSS Megosztás az IWIW-en Megosztás a Facebook-on Megosztás a Twitter-en Google könyvjelző Digg del.icio.us

A mozgásfejlődés egyik legizgalmasabb szakasza, amikor a baba feláll, aztán megteszi az első önálló lépéseit. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, hosszú folyamatról van szó, mire a járása biztossá válik. Hogyan tanul meg járni? Használhatunk-e járássegítőt? Mikor kell és milyen cipőt adni a lábára?


Átlagosan 8-10 hónapos korra jellemző, hogy a baba először feltérdel, majd állásba húzza magát. Ha egy éves kor körül áll fel, nem gond, az a jó, ha sokat mászik. Szakember segítségét akkor kell kérni, ha másfél éves korig nem indul el. Ha viszont korán, 6-7 hónaposan áll fel, próbáld meg inkább a szőnyegen együtt játszva minél többet a kúszásra és a mászásra motiválni.
Miután felállt, megtanul leülni, ami eleinte borulással kezdődik. :-)
Majd először kapaszkodva, oldalazva próbál meg haladni, körbejárja a járókát vagy a kiságyat, vagy a bútorok mentén halad.
Aztán elkezd kapaszkodva előre fele haladni, akár át is lép egyik bútortól a másikig.
Ezt követően már elég lesz számára, ha csak egy kézzel kapaszkodik, így a másik kezében meg tud tartani egy tárgyat.
És aztán egyszer csak megáll kapaszkodás nélkül. Általában a biztonság kedvéért mindkét kezében tart egy-egy tárgyat és azzal egyensúlyoz.
Az első önálló lépésekkel megtanul kapaszkodás nélkül felállni. Körülbelül egy hónap alatt teljesen elhagyja a mászást, és két-három hónap alatt pedig megtanul biztosan járni.


Úgy segítjük őt a legjobban az önálló lépések felé, ha hagyjuk, hogy magától jusson el oda. A lábizmok és legfőképpen az egyensúlyérzéke fejlődik általa, tehát bárhogy járatjuk, az mind negatívan befolyásolhatja a fejlődés menetét. Figyeljük meg, hogy egészen máshogy áll, kapaszkodik, lépeget a bútorok mellett, mint amikor fogjuk a háta mögött a két kezét, hiszen máshova terelődik az egyensúly. Járássegítőt csak akkor adjunk neki, ha már amúgy is tologatja a székeket, vagy kapaszkodás nélkül áll.


Cipőt akkor adjunk a lábára, ha már önállóan jár. Ahhoz, hogy megelőzzük a lábdeformitásokat, a későbbi problémákat, mint például lúdtalp, bokasüllyedés, fontos, hogy magas szárú, erős kemény kérgű, és rugalmas talpú legyen. A harántemelést ma már nem tartják olyan fontosnak, de szinte mindegyik gyermekcipőben megtalálható. Ma egyre „divatosabb” úgynevezett szupináló (belső oldalon emelt sarok) cipőt vásárolni, ami segíti a lábizmok fejlődését és megelőzi a szalagok megnyúlását. Fontos, hogy otthon is adjunk rá a fenti módon kialakított szandált, hiszen az egyenes kemény parkettán, kövön ellaposodik a talpa, és könnyen bedől a sarka. Viszont nyáron füvön, kavicson, homokban kötelező cipő nélkül járni… :-) A cipő mérete akkor megfelelő, ha a sarka mögé befér a mutatóujjunk is.

Címkék:fejlődés

Új hozzászólás   10 hozzászólás

1  Szandra 2010-07-29  19:58

Üdvözletem! Van egy 2 éves kisfiam, aki annó 32 hétre született. Egészséges, minden rendben vele. 16 hónaposan kezdett el járni.Itthon szépen járkál,szaladgál, de séta közben nem magabiztos a járása, csetlik, botlik. Mi lehet a gond? A cipő, vagy a szandál nem megfelelő? Vagy a koraszülöttsége miatt lehet? Előre is köszönöm a válaszodat. Tisztelettel: Szandra
Homor Márta 2010-07-31  22:03

Kedves Szandra!
Ha a cipője, szandálja magas szárú, kemény kérgű és jól fogja a bokáját, akkor nem kellene, hogy bizonytalan legyen a járása. Nem lehet, hogy már kinőtte a cipőjét, nyomja a lábujját, azért csetlik-botlik? Ha még csak egy-két hónapja ismerkedik az utcai tereppel, akkor is lehet bizonytalan, ügyetlen. Valamennyi utcai bukdácsolás pedig belefér még egy pár évig. Például szalad, és elbotlik az természetes, csak akkor érdemes ortopéd szakorvossal konzultálni, ha maga a járása is bizonytalan, és szinte minden futás alkalmával elesik.

2  Judit 2010-08-31  13:49

Kedves Márta!! 10 hónapos kisfim kb. másfél hónapja elindult (önnállóan!) most már magabiztosan jár, minden segítség nélkül. Nem eröltettük, fölállt és szinte indult is, viszont nagyon görbék a lábai, nyáron rengeteget járkált mezítláb a kertben,Vigantolt napi 1-2 cseppet kap. Van-e esélyünk, hogy kiegyenesedik a lába,mert ez most elég ijesztő nekünk. Köszönöm válaszát! Üdvözlöm Balog Judit Balo
Homor Márta 2010-09-04  21:35

Kedves Judit!
Semmi gond nincsen, szépen ki fog egyenesedni a lába, ha hozzáerősödnek a lábizmai a feladathoz. Nagyon fontos viszont a megfelelő cipő számára: magasszárú, keménykérgű, ami megfelelően tartja a bokáját. Otthon is legyen rajta szandál, ugyanilyen funkcióval. Mezítláb vagy zokniban csak fűben, homokban és kavicson ajánlott szaladgálni.

3  Juditka 2010-10-06  14:57

Kedves Márta! Nekem a két éves kisfiam eggyensújával van baj.Sokat megbillen,néha ennek következtében elis esik,olyan mintha szédülne. Azt hozzá teszem,hogy nehezen indult el 18-honaposan.Kimaratt a kúszás,mászás és kortársaihoz képest mindent később csinált.Azt szeretném kérdezni,hogy ez természetes-e vagy forduljunk szakemberhez? Várom válaszát Üdvözlettel Hronyecz Sándorné
Homor Márta 2010-10-07  23:08

Kedves Juditka (Hronyecz Sándorné)!
Leírása alapján javaslom, hogy inkább forduljon szakemberhez. Fél év járás alatt már biztosan kellene lépegetnie, szaladnia, érdemes kivizsgáltatni.
4  Zsoka 2011-01-19  06:20

Kedves Márta! A kisfiam elmúlt 1 éves és nem hajlandó egyedül járni. Ha fogjuk a kezét hátulról akkor szinte rohan, de ha észreveszi, hogy nem fogjuk, vagy ha biztatjuk hogy egyedül lépjen felénk hisztirohamot kap, rogyik le a földre, mintha félne valamitől. A járókában sem hajlandó beleülni. Ha nem veszi észre akkor egyedül megáll, amúgy a bútorok, ágy mellet, ha fogja szépen megy egyedül. Vajon valami gond van vele? Köszönöm válaszát.Üdvözlettel Gedő Erzsébet.
5  Judit 2011-01-20  15:03

Kedves Márta! 15 hónapos kisfiam ügyesen jár,ül,szaladni kezdett. a múltkor itt járt a védőnöm és azt mondta, hogy otthon ne ne járjon mezítláb, mert a parketta kemény,nem rugalmas és ártok ezzel az izületeinek.Valóban így van? Adjak rá cipőt otthon is? Köszönöm válaszodat!!!!Balogh
Homor Márta 2011-01-24  23:24

Kedves Judit! Igen, igaza van a védőnőnek. Mezítláb vagy zokniban csak homokban, fűben járhat. Otthonra érdemes olyan szandált adni rá, ami jól tartja a bokáját is, így valóban védve lesznek az ízületei, és sokkal kevésbé alakul ki bokasüllyedés és lúdtalp.
6  ivett 2012-03-22  20:20

Kedves Judit !Komoly gondal fordulok Önhöz.A kisfiam 2,5 éves.Dawn szindrómás .1 hónapos kora óta járok fejlesztésre vele.Megvannak vele elégedve egy nagyon jó fejlettségű gyerek.Mozgékony de elindulni még nem akar.Nem tudom mi lehet a gond.Sokat mozog napközbe és nagy távokat tesz meg ha fogom a kezét ,elég csak az egyiket.De amint elengedem leül.Elveszti az egyensúlyát.A fejlesztőbe mondják ne agodjak nincs nagy gond talán kicsit lustább.Tényleg csak erről lenne szó?Tudom náluk minden késöbb ,lassabban jön el .De úgy érzem már igazán elindulhatna főleg ha látom mennyire akar menni.Kérem ha tud valamivel segíteni írja meg ,előre is köszönöm.ivett
A hozzászóláshoz kérem add meg az e-mail címedet!

E-mail:   


 Keresés a cikkekben